Az Obama-kormányzat tisztában van vele, hogy meg kell erősítenie a közel-keleti szövetségesei megrendült lojalitását. Ezt úgy érhetik el, ha nem erőltetik Mubarak elnök gyors távozását Egyiptom éléről. (Hiszen bármely partner arab vezető könnyen a helyébe képzelheti magát, és érthető módon ezt most egyáltalán nem teszik szívesen.) Viszont a csupán fokozatos reformok ígérete a tüntetőket idegeníthetik el az USA-tól. Ez az egyiptomi csapda.
Az elmúlt napokban az Obama-adminisztráció óvatosan manőverezve némileg megváltoztatta az álláspontját, már nem az azonnali hatalomváltást, inkább a fokozatos átmenetet sürgeti Egyiptomban. Elsődleges célja ezzel a Közel-Kelet stabilitásának fenntartása. Ezzel a politikával viszont szemben találja magát a Tahrir téren már két hete tüntetőkkel.
Egy héttel az után, hogy a Mubarak-éra gyors lezárásáért lobbiztak, ma már inkább az új alelnökkel Omar Suleimannal értenek egyet, aki a demokrácia felé történő lassabb, de stabilabb haladás híve. Vagy legalább is annak mutatja magát. Az amerikai hivatalnokok ugyanis magánbeszélgetéseikben gyakran utalnak arra, hogy semmi sem garantálja, hogy Suleiman, a hírszerzés korábbi főnöke, aki a hadsereghez is igen közel áll, valóban elkötelezett a mély reformok iránt.
Azt mindenesetre a külügyminiszter, Hillary Clinton is elismerte, hogy az USA ugyan támogatja a régió országainak demokratizálódását, de elfogadja, hogy a különböző országok különböző sebességgel képesek haladni ezen az úton.
Ezzel a megközelítéssel már az adminisztráció akár elégedett is lehet azzal, ha Mubarak lesz az ország vezetője az átmenet alatt. Legalább is addig, amíg érdemi párbeszédet folytat az ellenzékkel. A lemondása ugyanis az alkotmány szerint 60 napon belüli választások kiírását jelentené, és az amerikai külügy szerint erre az ellenzéki pártok egyáltalán nem lennének felkészülve.
A külügyi hivatalnokok kiemelik, hogy Suleiman számos pozitív jelet küldött, például találkozott a Muszlim Testvérek betiltott iszlám szervezet képviselőivel. (Figyelem, ez a szervezet egyáltalán nem radikális vagy terrorista csoportosulás, sokkal modernebb, felvilágosultabb, mint amilyennek a sajtóban hallható „ radikális iszlám szervezet” címke alapján gondolnánk!)
Azonban számos aggasztó momentum is akadt. Az ABC-vel való interjújában Suleiman visszautasította, hogy tárgyaljon az ellenzék vezető személyévé vált Nobel-békedíjas Mohamed El-Baradei-jel, aki szintén Mubarak távozását követeli. Suleiman azt is kijelentette, hogy „a demokrácia kultúrája” nélkül a demokrácia nem tud kifejlődni. És természetesen szerinte ez Egyiptomban nem igen van meg.
Robert Gibbs a Fehér Ház sajtószóvivője természetesen visszautasította ezt az álláspontot. „Egyértelmű, hogy az ehhez hasonló kijelentésekkel egyáltalán nem ért egyet Egyiptom népe.”
Hétfőn egy Közel-Kelet szakértőkből álló csoport levelet írt a Obama elnöknek kifejtve benne félelmeiket: „Jelentős változások nélkül a folyamat a jelenlegi rezsim megmaradásához fog vezetni, semmi sem, csak a nevek fognak kicserélődni. Ez pedig a jövőben biztosítja a radikalizálódást és a destabilizációt. Az ellenzék legitim követelései helyett Mubarak elnök és Suleiman alelnök javaslatainak támogatása komoly hiba lenne.”
A kormányzat azonban hűteni igyekszik a gyors reformok híveit. „Fontos, hogy túllássunk a horizonton” mondta Clinton vasárnap. ”Senki sem akarja, hogy szeptemberben egy sikertelen választást követően az emberek az kérdezzék: Mit tettünk? Mire volt jó ez az egész?”
Egy névtelenséget kérő vezető hivatalnok szerint az USA középtávú reformokat szeretne. „Ez az ország nem ismeri azt a demokráciát, amelyet mi. Szükségük van időre, hogy megszokják a gondolatot.”
Ezek a megjegyzések természetes reakciók voltak azokra az aggodalmakra, amelyekkel az ország közel-keleti szövetségesei fordultak hozzájuk. „Fontos biztosítani őket, hogy nem hagyjuk el a barátainkat.”
Mind az észak-afrikai, mind a közel-keleti partner országokat aggodalommal töltötte el, hogy milyen hamar szólította fel az Obama-adminisztráció távozásra Mubarakot. „Végeredményben azért Obama realista” tette hozzá Robert Danin, korábbi közel-keleti tisztviselő, „és nem akar olyan nyíltan kritikus lenni a szövetségeseivel, ahogyan azt George W. Bush tette.”
A külügyi alkalmazottak szerint nincs ok az aggodalomra, a dominó elmélet nem állja meg a helyét, más jelentős szövetséges államokba, mint Szaud Arábia, Jordánia vagy a Perzsa-öböl menti királyságok nem fog átterjedni az egyiptomi krízis.
Abban már kevésbé biztosak, hogy az elmúlt napokban jelentős megmozdulásokat megélt Jemen vezetőjének Ali Abdullah Salehnek sincs félnivalója. Saleh fontos szerepet játszott az elmúlt években az Al-Kaida elleni küzdelemben, és most is igyekszik legalább rövidtávon biztosítani magát. Hogy a tüntetőket megnyugtassa bejelentette, hogy 2013 után, amikor a mandátuma lejár, már nem kíván a hatalomban maradni.
Ezek mellett az USA-nak Izraelre is figyelnie kell, amely érthetően ideges amiatt, hogy az új egyiptomi kormányzat vajon nem akarja-e majd felülvizsgálni, esetleg felmondani az 1979-es Camp David-i béke egyezményt.
Hogy Obama helyzete még kevésbé legyen kellemes az egyiptomi válságból a Republikánusok megpróbálnak majd belpolitikai előnyt kovácsolni maguknak. Egy köremailben ugyanis már felhívták újságírók figyelmét, hogy „..az egyiptomi és közel-keleti helyzet, a növekvő olajárak és aggasztó gazdasági számok mennyire párhuzamba állíthatóvá teszik Obama és Carter elnököket. Már lehetett hallani suttogni a hasonlóságokról, de még egy sztorit sem publikáltak, amely objektíven, több szempontból feltárná a témát. Szerintem Önnek meg kellene írnia ezt. A következő hetekben jelentős nyomás lesz a témán a konzervatívok részéről.”
Klasszikussal szólva, így megy ez.
Készült a Los Angeles Times irása , és Mike Allen Playbookja (Politico) alapján.
